Koller Margit

szobrok, installációk, videók és fotók

Skála – egyéni kiállítás

Együttműködések
Installációk

2019 májusában Hardi Ágnes szobrászművésszel ketten kiállítást rendeztünk Csanádi Judit kurátori tevékenysége alatt az Artus Stúdió Kapcsolóterében. A volt gyárépület ipati atmoszférájára és egymás munkáira reflektálva gondolkodtunk és alkottunk, íme az eredmény.

Sajtó:

A Csanádi Judit által kurált Kapcsolótér programsorozat keretén belül Koller Margit és Hardi Ágnes szobrászművészek május 10. és június 3. között helyspecifikus installációikkal lakják be az Artus Galéria ipari tereit. A két szobrász együtt tanult a Magyar Képzőművészeti Egyetem Sass Valéria – Szabó Ádám osztályán, és azóta is több ízben működtek együtt kiállításokon, csoportos projekteken. Szoros szakmai kapcsolatuk a minket körülvevő természetes és mesterséges tér megfigyelésében, és a kapott térélmény és térérzet manipulálásának hasonlóságában ér össze.

Innen a kiállítás címe is: Skála. Hardi az épített tér emocionális kivetülését a kisplasztika dimenzióiban betonból és fémből építi fel, de időnként az emberi léptékű, életnagyságúként is meghatározott méretben konstruál folyosókat, tükröződő environmenteket. Koller ellentétes irányból közelít a nagyléptékű, gyakran pusztán virtuálisan kivetített és/vagy részben épített videóinstallációival. Az emberi test köré szabott, épített terei bejárhatóságukban és befogadásuk dramaturgiájában már-már díszlet-szerűen képeznek le az észlelés határán mozgó tér-idő rendszereket.

Régi-új installációikat kifejezetten a galéria tereire szabták (át): egymással párbeszédben álló installációik a kiállító tér építészeti adottságait az alkotások elemeiként használja, ismétli meg. Ajtók és ablakok nyílnak, lépcsők fordulnak és folyosók tükröződnek az adott térre helyspecifikus módon reflektálva. A valós és virtuális, a felnagyított és a kicsinyített tér-installációk összhangja és vitája a néző figyelmét az adott térre (itt) és a valós időre (most) fókuszálja, a manipulált kiállítótér bejárása során a valóság befolyásoltsága tárul fel. Így a kiállítás origója maga a néző és saját perceptuális képessége lesz, a minket körbevevő tér-idő megszokott befogadási lehetőségeinek tudatosítása és felülírása, mint interaktív gyakorlat.