Koller Margit

szobrok, installációk, videók és fotók

Hiba – kurzus kiállítás

Hírek

HIBA TÖRTÉNT: AZ ENTITÁS NEM RENDELKEZIK MEGFELELŐ ATTRIBÚTUMMAL

Második éve folyik közös munka a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, különböző szakos hallgatók között a Szobrászat szabad szellemiség című kurzuson, melynek beszámoló kiállítása nyílik március 22-én, 19.00-kor a MAMŰ Galériában.

A kurzus témája és egyben az alkotók gondolatait előhívó fogalom a „hiba”. Hiba történt: valami meggátol bennünket egy helyzetben, valami hiányzik ahhoz, hogy kiteljesedjünk, vagy csupán hogy úgy menjenek a dolgok, ahogy azt eddigi életünk során megszoktuk. Nem tudunk elmozdulni a megoldás felé, és ennek bénító körülményei egyelőre ismeretlenek. Humor, szorongás, egy csipetnyi agresszió és az ezekre reflektáló életfilozófia is ott bujkál az egymással is párbeszédben álló művekben, melyek egy hosszú hónapokon át tartó, közös gondolkodás és alkotói folyamat végeredményeként jöttek létre.

A diákok fejtörést okozó, gyakran interaktív művei erre a szorongató életérzésre nem feltétlenül kínálnak megoldást a látogatóknak, de annál inkább vetnek fel kérdéseket a nézőben, melyek arra inspirálják, hogy saját maga leljen rá a lehetséges elmozdulás irányaira. A diákok kimozdultak saját komfortzónájukból, hogy önként vállalt és kreált, hibás szituációik megjelenítésével próbatételeknek vessék alá a MAMŰ Galériába ellátogató közönséget.

KIÁLLÍTÓ HALLGATÓK / EXHIBITING STUDENTS:
BAJGAL Dölgön, BAKÓ Helén, KASZÁS Konrád, KENESEI Zsófia, KICSINY Mártha, KOCSIS Barbara, KOVÁCS Tibor, KOZMA Anita, KÖREI Sándor, PUSZTAI Enikő, RETTEGHY Ádám&RETTEGHY Viktor, TÓTH Xénia