Életrajz

„A szürmodernitás világa nem egyezik meg pontosan azzal a világgal, amelyben úgy gondoljuk, hogy élünk, mert olyan világban élünk, amelyet nem tanultunk még meg a megfelelő módon szemlélni. Ismét meg kell tanulnunk a teret elgondolni.”  /Marc Augé/

Munkáim központi kérdésköre az épített, urbánus térbe vetett egyén helyzete, a „tér mértéknélkülisége” és az eseményekkel túlzsúfolt idő. A még mindig fokozódó városiasodás közepette elidegenedünk a saját életterünktől, a megélhető időnktől és egymástól: kicsúszik a valóság megélhetősége a lábunk alól. Könnyű eltévedni a virtuális valóság (globális falu) és a közvetlen környezetünk közt elburjánzó labirintusban, ha nem élesítjük újra érzékszerveinket a minket körbevevő valóságra, a jelenvalólét megélésének képességére. A térhez való viszonyulásunk – térélményünk és térlátásunk – meghatározza az individuum lehetséges helyzetét és viszonyulásait, gondolatainak rendszerét, így a lehetőségeit is a mindennapokat átszövő hatalmi struktúrák koordinátarendszerében.

Jellemzően nem autonóm műtárgyakat, hanem helyzeteket építek: helyspecifikus installációimmal és environmenjteimmel belakom a rendelkezésemre álló tereket, ütköztetve a műalkotás terét a valóságos terekkel, a birodalmi időt a privát vagy kiterjesztett, virtuális idővel. A szubjektumot körülvevő tér élmény alapú megtapasztalására és tudatosítására törekszem. Olyan emberi léptékű tereket építek a szobrászat és az építészet, illetve a valóság és virtualitás határán, melyek előre eltervezett útvonalakból és befogadói pozíciókból állnak, melyet bejárva/belehelyezkedve a néző felül kell írja megszokott pozícióját a saját környezetében, újra kell gondolja a berögzött észlelési sémáit. Hosszú alkotási folyamat során manipulálom és összekeverem az adott pontból érzékelhető teret és az időt, és kiterjesztem azokat egy közös, virtuális mezőre, ahol a linearitás és hierarchia elve helyébe egy permanens, virtuális, egymás mellé rendelt, demokratikus mező lép, melyben a néző az origó.