Életrajz
„A szürmodernitás világa nem egyezik meg pontosan azzal a világgal, amelyben úgy gondoljuk, hogy élünk, mert olyan világban élünk, amelyet nem tanultunk még meg a megfelelő módon szemlélni. Ismét meg kell tanulnunk a teret elgondolni.” /Marc Augé/
Jellemzően nem autonóm műtárgyakat, hanem helyzeteket építek a szobrászat és az építészet határán: ajtókat, ablakokat, átjárókat nyitok, falakkal torlaszolok el és lépcsőket építek az emberi testet körbevenni képes léptékben.
Érdeklődésem fókuszában az önmagunkhoz, a közösséghez, valamint a szabadsághoz és a hatalmi mechanizmusokhoz fűződő viszonyunk térbeli vetülete áll. A még mindig fokozódó városiasodás közepette elidegenedünk a saját életterünktől, a megélhető időnktől és egymástól: kicsúszik a (jelen)valóság megélhetősége a lábunk alól, miközben kisajátítják a jövőnket. Hogyan tudunk együtt élni a globalizált társadalom idejében és elszemélytelenedő terei közt anélkül, hogy teljesen elszeparálódnánk egymástól? Van egyáltalán még esélyünk megélni a saját identitásunkat a nem-helyek burjánzása közepett, természeti katasztrófák küszöbén, az egyének izolációjának fokozódása mellett? És mit lehet tenni ezért a művészet eszközeivel az alkotó személyes szorongásainak kivetítésén és esztétizálásán túl?
Legújabb munkáim inspirációs forrása az anyává válás térbeli aspektusai, az intim tér lelki vetületei és a köztereken való jelenlét, létezés és mozgás lehetőségei anyaként. A köztéri reprezentáció, a hatalom és a láthatóság viszonyával foglalkozom jelenleg futó projektjeimben.
Tanulmányok
2016 –
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Doktori Iskola (DLA)
Kutatási téma: A nem autonóm műtárgy, Témavezető: dr. habil. Sass Valéria DLA
2009 – 2015
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Szobrász szak
Mesterek: Karmó Zoltán, Sass Valéria, Szabó Ádám
2014 – 2015
MKE, Képzőművész-tanár szak
2013
Erasmus Program, Academy of Fine Arts, Prague (Monumental Art class, Intermedia)
2005 – 2009
Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola (Szobrász szak)
Egyéni kiállítások
2019
Skála (Hardi Ágnessel közösen, Artus Stúdió, Kapcsolótér, Budapest)
Add tovább (Manuel F. Contreras-szal közösen, 2B Galéria, Budapest)
2018
2014
Időfuttató (Labor Galéria, Budapest)
Hesse Permanenciája (MKE)
2003
Szegmens (epreskerti barokk Kálváriában)
Válogatott csoportos kiállítások
2021
2020
Existenz Chapter 2.: Traces – HfBK Dresden, Drezda, Németország
Hortus Conclusus – Velencei-tavi Symposium kiállítása, Sepsiszentgyörgy, Románia
2018
Optimista kiállítás – DLA kiállítás, MKE, Barcsay Terem
Ezek a legszebb éveink?, MODEM, Debrecen
2017
A felejtés emlékei – Fotó/modell 2., DLA kiállítás, MKE, Barcsay Terem
Hálából, MKE, Kálvária
Tanya Atelier, Pince, Budapest
Só, Kunstküche, Budapest
Gyökérzóna, Óbudai Társaskör Galéria, Budapest
Paramnézia, Budapest Galéria, Budapest
2016
DLADLA100, DLA kiállítás, MKE, Barcsay Terem
Határeset, MKE, Parthenon-fríz Terem
Baleset, Omnivore Galéria, Budapest
The Plot Thickens, Kunstpodium T, Tilburg, Hollandia
2015
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékműpályázat nyerteseinek kiállítása, Próféta Galéria, Budapest
Aperitif, L Art Open Studios, Budapest
Egymás mellett középen, Omnivore Galéria, Budapest
Best of Diploma, MKE, Barcsay Terem
Öt és több, Artus Galéria, Budapest
2013
Spaces of Uncertainty, MKE, Barcsay Terem
A saját valóságod, Művészetek Háza, Gödöllő
Fiatal Alkotók Nagyatádon, Nagyatád
Lyuk, Fészek Galéria, Budapest
2014
56,3 m2, Fészek Galéria, Budapest
Körösényi-szisztéma, Ferencvárosi Pincegaléria, Budapest
2012
Szobrászat épített térben, MKE, Parthenon-fríz Terem
Malomkörzés, Szentendrei Művészetmalom
Díjak, ösztöndíjak
2020-21
„Tehetséggel fel!” Doktorvárományosi Ösztöndíj
2019
Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasa
2018
Peter és Irene Ludwig Alapítvány kutatói ösztöndíja, New York
Ottlik-kert tervpályázat III. helyezett, Almási Balázs és Börcsök Brigitta tájépítészekkel együttműködésben
2017-18
Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjasa
2015
Az 1956-os forradalom és szabadságharc XI. kerületi emlékműpályázatának III. helyezettje a 6D csoporttal és építészekkel (Badik-Szabó Dániel és Bíró József Márton) együttműködésben
Vígh Tamás-díj (a legjobb szobrász diplomáért 2015-ben)
2013-14
Székely Bertalan-ösztöndíj, a Magyar Képzőművészeti Egyetem egy évre szóló ösztöndíja
2013
Erasmus-ösztöndíj, Academy of Fine Arts, Monumental Art Class, Prága
Kurátori tevékenység
2020
Parallel Hungary – dr. Varga Tünde esztétával, a Stipendium Hungaricum-ösztöndíjas művészek csoportos kiállítása, MKE Aula
2019
Hiba történt: Az entitás nem rendelkezik a megfelelő attribútumokkal – dr. Sass Valériával, a Szobrászat szabad szellemisége c. kurzus hallgatói kiállítása, MAMŰ Galéria
2018
Térfél – dr. Sass Valériával, a Szobrászat szabad szellemisége c. kurzus hallgatói kiállítása, MAMŰ Galéria és MKE Doktori Iskola
2017
Tanya Atelier – a SziTA – Sziki Tájművészeti Alkotótábor szervezőjeként a természetművészeti alkotások dokumentációjából rendeztem kiállítást a Pince közösségi és kiállítóhelyen
Gyökérzóna – a 2017/18-as tanévben a Magyar Képzőművészeti Egyetem Szobrász Tanszékén a Sass Valéria – Szabó Ádám osztály az éves osztálykiállításában való részvétel a doktori kutatási témám alapján, Óbudai Társaskör Galéria
Paramnézia – a 6D csoport kiállításában részt vettem, mint alkotó és kurátor, Budapest Galéria
Oktatási tevékenység
2020
Magyar Képzőművészeti Egyetem, EU4ART Projekt, projektasszisztens
2016-
Magyar Képzőművészeti Egyetemen kurzusadó (kurzusok neve: Szakmai prezentáció idegen nyelven, Szobrászat szabad szellemisége)
2017
Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium és Kollégium (rajz)
2015-16
Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum, Debrecen (szobrászat, rajz, művészettörténet)
Művésztelepek, workshopok
2021
2017
Arcus Temporum Fesztivál, Pannonhalma
Monostori Művésztelep – Betonművészet, Szigetmonostor
Nemzetközi Velencei-tavi Symposion, Velence
SziTA – Sziki Tájművészeti Alkotótábor, Pusztaszer
2015
Apprentice Master – nemzetközi workshop, Kunstpodium T, Tilburg, Hollandia
2014-15
Nagyatádi fafaragó szimpózium, Nagyatád
Bibliográfia
- Az Apokrif irodalmi folyóirat karantén különszáma, 2020
- Kocsis Katica: Hol vagyunk otthon? – Parallel Hungary c. elemzése a Parallel Hungary c. kiállításról, kultura.hu, 2020
- Seregi Tamás: A zárt nem-hely c. írása a Felfüggesztve c. kiállításról, exindex, 2019
- Takáts Fábián: Nincs kiút! Van kiút? c. kirikája a Felfüggesztve c. kiállításról, Apokrif online, 2019
- Márton László: Kulturális ajánló síkvidékieknek és domboldaliaknak, az Add tovább c. kiállításról, litera.hu. 2019
- Farkas Laura írása az Add tovább c. kiállításról: “Lehet-e a történetírás objektív, vagy csak egyszerűen hiteles?”, Papageno, 2019
- Bécsi Éva interjúja az Add tovább c. kiállításról, Neokohn, 2019
- Cikkek az Ezek a legszebb éveink? Pályakezdő perspektívák c. csoportos kiállításról és a kiállított munkáimról: Balkon 2018 dec., Új Művészet 2018 nov., Kulter
- Paksi Endre Lehel megnyitóbeszéde a Három ajtó c. egyéni kiállításomról, Új Művészet, 2018
- Bartha Dorka beszámolója a Fotómodell 2. – A felejtés emlékei c. csoportos kiállításról, welovebudapest, 2018
- Kangiszer Dóra: Láthatatlan perspektívák. Apokrif Online, Paramnézia kiállítás, 2017
- Hornyik Sándor: Individualizmus és részvétel. Exindex, 2017, a DLADLA100 kiállításról
- DLADLA100, 2016
- Interjú az Omnivore Galéria és a 6D csoport együttműködéséről a kurátorokkal, artportal, 2015
- Baleset: 6D csoport kiállítása az Omnivore Galériában, 2016
- Rónai-Balázs Zoltán: Ízlések és pofonok – Best of Diploma, Új Művészet, 2015. szeptember
- Bizonytalan terek, 2014
- Időfuttató, ikOn, 2014
- Szabó Kata, Meghajlás előtt, Vasárnapi hírek, 2014
- TVSzentendre, Malomkörzés, 2012
- Világhy Gergely, Malomkörzés, muzgo.hu, 2012
Tagságok
2015 – 2017
6D csoport alapítója és tagja
2012
MMSzK tag