Életrajz

„A szürmodernitás világa nem egyezik meg pontosan azzal a világgal, amelyben úgy gondoljuk, hogy élünk, mert olyan világban élünk, amelyet nem tanultunk még meg a megfelelő módon szemlélni. Ismét meg kell tanulnunk a teret elgondolni.”  /Marc Augé/

Jellemzően nem autonóm műtárgyakat, hanem helyzeteket építek a szobrászat és az építészet határán: ajtókat, ablakokat, átjárókat nyitok, falakkal torlaszolok el és lépcsőket építek az emberi testet körbevenni képes léptékben.

Érdeklődésem fókuszában az önmagunkhoz, a közösséghez, valamint a szabadsághoz és a hatalmi mechanizmusokhoz fűződő viszonyunk térbeli vetülete áll. A még mindig fokozódó városiasodás közepette elidegenedünk a saját életterünktől, a megélhető időnktől és egymástól: kicsúszik a (jelen)valóság megélhetősége a lábunk alól, miközben kisajátítják a jövőnket. Hogyan tudunk együtt élni a globalizált társadalom idejében és elszemélytelenedő terei közt anélkül, hogy teljesen elszeparálódnánk egymástól? Van egyáltalán még esélyünk megélni a saját identitásunkat a nem-helyek burjánzása közepett, természeti katasztrófák küszöbén, az egyének izolációjának fokozódása mellett? És mit lehet tenni ezért a művészet eszközeivel az alkotó személyes szorongásainak kivetítésén és esztétizálásán túl?

Legújabb munkáim inspirációs forrása az anyává válás térbeli aspektusai, az intim tér lelki vetületei és a köztereken való jelenlét, létezés és mozgás lehetőségei anyaként. A köztéri reprezentáció, a hatalom és a láthatóság viszonyával foglalkozom jelenleg futó projektjeimben.