2023-ban megszületett első kislányom, és az életem gyökeresen megváltozott. Újrahuzalozódott bennem szinte minden, amit addig megsejtettem a világról. Az anyává válásból fakadó radikális tapasztalataimat egy fantasztikus nemzetközi kezdeményezés segített művészeti munkává strukturálni: az ARIM – Artist Residency in Motherhood.
2024-ben találtam rá erre a nemzetközi platformra, ahova anyák gyűlnek össze, hogy egy virtuális közösség tagjai legyenek. A nem szokványos rezidenciaprogram egyrészt közösséghez tartozást nyújt, másrészt végigvisz egy olyan folyamaton, ahol sikerült végiggondoljam, hol vagyok most, ki vagyok most én, ki és mi szeretnék lenni, mi kell ehhez, hogy elérjem, mik a rövidtávú céljaim és ehhez milyen forrásokat tudok jelenleg mozgósítani? Ez elsőre kevésnek hangzik, de a (rosszul alvó) kisbabás időszak kaotikusságában egy olyan eszköztárat adott a kezembe, amivel a “úgyse fogom tudni se megcsinálni, se beleszorítani az időmbe” kétségbeeséséből “csak tenni kell egyik lábamat a másik után” valamint a “nem kell szétválasztani az anyaságot és a művészetcsinálást annyira, mint hittem” mindset-jébe érkeztem (a “márpedig meg kell tanuljak segítséget kérni” skillek tanulásával együtt…).
2024-ben csatlakoztam egy egyéves intervallumra a virtuális rezidenciához, munkatervet is írtam és célkitűzéseket neveztem meg. 2025. tavaszán visszamentem félállásba dolgozni és bölcsibe ment a kislányom, így új munkatervvel és célokkal hosszabbítottam meg a rezidencia programomat. Ez alatt a ~2 év alatt a betegeskedő kisgyerek és a munka mellett igyekeztem visszatalálni az alkotói rutinhoz is, melyből egyrészt igyekszem feltölteni a honlapomra a különálló projekteket és együttműködéseket is (mint pl. a Ludwig Múzeum – Handle with Care c. kiállításán való szereplésem, vagy az Artist Parents Hungary közösségének elindítása, de akár az Enyhülés tere c. alulról szerveződő emlékhelyprojekt), de álljon itt egy válogatás az elmúlt időszak kísérletezéseiből.
