Installáció, 2018
Hang, vetítés, objektek
A mű a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának éves kiállításán, A felejtés emlékei – Fotó / Modell 2. tárlaton lett bemutatva.
Hány generáció alatt kopik ki egy ember emléke, meddig menekíthető át tárgyainkkal?
Wendt Mária 1920-ban szerezte meg oklevelét az Országos Magyar Királyi Rajztanárképző Főiskolán. Dédunokája, vagyis én, majdnem száz évvel később, 2015-ben diplomáztam ugyanitt, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Időközben az ország történelmével együtt családunk is jelentős változásokon ment keresztül. A területi veszteségekkel a család szétszakadt, a különféle politikai rendszerek alatt előbb bujkált majd vagyonát elvesztve többszörösen deklasszálódott, de a két köztes generáció után újra van művész a családban – azonban sosem találkoztunk.
Dédnagymamám az élményeit a ’10-es évektől fényképeken örökítette meg, azokat albumokba rendezte, melyek korképként mutatnak a priváttól a kollektív történések felé. A fotók történetei csak részben ismertek előttem, jórészt viszont már örökké feledésbe merültek. Nagymamám közvetítőként idézi fel a képeken és a megmaradt tárgyakon keresztül a családunk történetét átszövő szűkebb és tágabb eseményeket. A történelem ezen a ponton a személyes emlékezet szövevényébe gabalyodik.
Az installáción keresztül néhány fennmaradt tárgyunkkal, ahogy nagymamám hívja: a „Nagyimúzeum” ereklyéivel és a személyes történetekkel rekonstruálom a hiányosan összerakható, kopott emlékképeket.