lentikuláris kép, 2017-18
2016 óta fotózom a nyolcadik kerületet, amióta kiköltöztem onnan. A kerület példáján keresztül kirajzolódnak azok a dzsentrifikációs folyamatokkal összefüggő városépítészeti átalakulások, melyekben a korábbi, összetett területi identitást jelentő épületeket földig rombolva, annak helyére egy teljesen új, globálisan akárhol elképzelhető, identitás nélküli kerületet húznak fel. Úgy gondolom, hogy az embert aktuálisan körbevevő szellemi közeg szimbolikus, de közvetlen manifesztációja kell legyen az embert körbevevő tér, ami képes visszahatni a közegre. Tervekkel és álmokkal rendelkező egyének nélkül nincs közeg, közeg nélkül nincsenek helyek, helyek nélkül nincs egészséges társadalom.
Az ingatlanspekuláción felül megtérül-e egy terület életébe olyan radikálisan belenyúlni, hogy az ott élő közösség szinte teljesen lecserélődjön? A korábbi arcát a problémákkal együtt végleg megszüntetve kiépülhet-e egy új, az új teréhez kapcsolódni képes közösség? Mennyiben a pulzáló változás természetessége ez és mennyiben hamis és káros problémakezelés? Steril helyen mennyire steril egy közösség? Ha nincs helye, túlél-e egy közeg? A lentikuláris képem egy nézőpont-váltogató kérdésfelvetés a helyről és az identitásról.